Kulcsfontosságú mérkőzés lehet mindkét fél számára ez a bajnoki. A Kaposvár és a Nyíregyháza is nagy harcot folytat a legjobb nyolc közé jutásért. A két csapat egyaránt hat győzelemmel áll a tabellán.
Fekete Ádám, a Kaposvár edzője: Nagyon nehéz mérkőzésre számítok. A nyíregyháziak a napokban játékost cseréltek, ami azt bizonyítja, hogy nem mondtak le a felsőházi tagságról. Győznünk kell, mert nekünk is hasonlóak a céljaink. Az új igazolást, Fields-et különösebben nem ismerjük. Azt láttuk, hogy a Jászberény elleni kupamérkőzésen sokat vállalkozott, és ponterős is volt. Nálunk is van egy új játékos, akinek a beépítésével fokozatosan haladunk. Egyelőre még ismerkedik a játékainkkal és a csapattal is. Ha támadásban és védekezésben is segítségünkre lesz, elégedett leszek. Fontos lesz, hogy az NYKK négyes posztról érkező külső dobásaira odafigyeljünk, plusz a lepattanók megszerzése is kulcsfontosságú lehet. Remélem, hogy igazi csapatjátékot fogunk nyújtani szombaton, mert akkor lehet jó esélyünk a mérkőzés megnyerésére. A keretből mindenki egészséges.
Ferenczi Tamás, az NYKK edzője: Nagyon fontos mérkőzés következik számunkra, mert egy idegenbeli bravúrral versenyben lehetnénk a legjobb nyolcért, ráadásul az egymás elleni mutatóban is jól jönne egy közvetlen rivális felett aratott győzelem. Ennek megfelelően kellő komolysággal állunk neki a találkozónak. Szeretnénk a régóta tartó rossz hagyományt megszakítani. Kaposváron rendszeresen nagyarányú vereségeket szenvedtünk, aminek jó lenne véget vetni. Kulcskérdés lesz Raivio és Fey kikapcsolása a játékból. Ha az ő védésüket jól megoldjuk, akkor nyerhetünk. Ahelegbe-ről vannak információnk, ezért meglepetést nem okozhat a játéka. Nálunk Fields beépítésével folyamatosan haladunk. Személyében egy nagyon értelmes játékost igazoltunk, aki elsőre megérti a taktikai utasításokat. Az egyetemi kötelezettségeit végre letudta Polyák és Mohácsi is, így nem akadályozza őket semmi a pályára lépésben, valamint Kandics is vállalni fogja a játékot. Egyedül Siska játéka kérdéses, akinek beállt a dereka.
Szerdán fél 7-kor visszavágó mérkőzés. Öt pont. Ennyi a különbség jelenleg a Kaposvár és a Pécs együttesei között a Magyar Kupában. Azonban nincs könnyű helyzetben a pécsi együttes, hiszen Csirics után Eilingsfeld is kidőlt a sorból.
Bár a ghánai Kwadzo Ahelegbe személyében már meg is találta a távozó Josh Wilson helyettesét a Kaposvár, az irányító csak vasárnap érkezik meg Magyarországra, így a bajnok elleni találkozót még kihagyja. A Szolnoknál is akad hiányzó: Trepák és Gay továbbra is sérült.
Szeptemberben rögtön egy meglepetéssel nyitott az újonc azzal, hogy simán nyert Kaposváron. A jászberényiek nyilván most is valami hasonlóval rukkolnának elő, ám nem lesz könnyű dolguk, mert a somogyiakat fűti a visszavágás.
Az első meccsen ellen (103-68) szinte ellenállás nélkül győzte le a Körmend a Kaposvár csapatát. Azóta azonban a somogyi társaság kiegészült Fey-el, az amerikai centerrel pedig sorra nyerik a meccseket. Elég lesz-e a lendület a kaposváriaknak, hogy revansot vegyenek vagy a bajnokaspiráns körmendiek megismétlik az ősszel mutatottat?
Egy pohár forralt borra látjuk vendégül azokat a nézőket, akik december 23-án, pénteken a fél 7-kor kezdődő, Falco elleni mérkőzésre kiérkeznek. A jó hangulat mellett az izgalom sem marad el, hiszen ha győz a csapat, akkor akár a 6. helyre is felkerülhet, de mindenképpen fontos mérkőzés a play-off szempontjából
Kedden indultak Szarajevóba, ma pedig Dániával mérkőzik meg az U20 válogatott csapat, amelyben két kaposvári is helyet kapott. A selejtezőben Hollandia, Szlovákia és Bulgária még az ellenfél.
A bajnoki rajt előtti utolsó edzéseken csiszolja a formát a Kaposvári KK NB I/A-csoportos férfi kosárlabdacsapata. Fekete Ádám vezetőedzőt a felkészülés időszak tapasztalatairól és az előttünk álló pontvadászatról kérdeztük.
Elmarad a kedden 18 órára meghirdetett székesfehérvári Albacomp elleni felkészülési mérkőzés. Közben a Kaposvári KK NB I/A-csoportos együttesének vezetése gőzerővel próbálja megtalálni a múlt héten elküldött amerikai légiós Tremaine Ford helyettesét.
After the news that Josh Wilson leaves Kaposvár, the Club started to find his immediate replacement, and so we found Kwadzo Ahelegbe from the German Bundesliga
Where was Nik on holiday, what are his experiences in Hungary, likes and dislikes and so on. If you have any other questions to any of the players, you can write it in the Comments part (Hozzászólások) under the article, and next time they will talk of it!
Kulcsfontosságú mérkőzés lehet mindkét fél számára ez a bajnoki. A Kaposvár és a Nyíregyháza is nagy harcot folytat a legjobb nyolc közé jutásért. A két csapat egyaránt hat győzelemmel áll a tabellán.
Kettős győzelemmel jutott tovább a Magyar Kupa legjobb nyolc együttese közé a Kaposvári KK, miután a visszavágó mérkőzésen is megverte a Pécsi VSK PANNONPOWER csapatát.
Szerdán fél 7-kor visszavágó mérkőzés. Öt pont. Ennyi a különbség jelenleg a Kaposvár és a Pécs együttesei között a Magyar Kupában. Azonban nincs könnyű helyzetben a pécsi együttes, hiszen Csirics után Eilingsfeld is kidőlt a sorból.