Hazai pályán kerülhetünk újra előnybe a bronzcsatában
Hazai pályán fogadjuk szerdán, 18 órától az Atomerőmű SE csapatát az NB I/A csoportos férfikosárlabda-bajnokság bronzpárharcának harmadik mérkőzésén. A párharc állása: 1–1.
Két teljesen különböző meccset hozott a párharc eddigi két találkozója; az elsőn kiválóan védekeztünk, s szinte végig kontrolláltuk a játékot, Pakson azonban a hazaiak magabiztos győzelmet arattak. A harmadik összecsapás nagyon fontos lesz, hiszen egy esetleges sikerrel nagy lépést tennénk a bronzérem megszerzése felé.
– A második mérkőzésen leginkább a védekezéssel és a lepattanózással volt problémánk – fogalmazott Paár Márk. – Ezekben mindenképpen fejlődnünk kell. A 92 dobott pont, pláne idegenben, rendben van, azzal lehet meccset nyerni.
Kosárlabda NB I/A – bronzpárharc, 3. meccs
Kometa-KVGY Kaposvári KK–Atomerőmű SE
Időpont: 2026.05.20., 18 óra
Helyszín: Kaposvár Aréna
Élő közvetítés: hunbasket.tv (előfizetés szükséges)
Játékvezetők: Györfy Rúben, Csabai-Kaskötő Brigitta, Jankovics Viktor Zsolt
Jó, ha tudod!
▶️ A sorban állás elkerülése érdekében, kérjük, aki teheti, vegye meg előre online a jegyét, a helyszínen a pénztárak 16.30 órakor nyitnak. A vendégszurkolók csak online vásárolhatnak jegyet!
▶️Online jegyvásárlás 👉 https://tinyurl.com/yu4chcce
▶️ A szezonbérlet érvényes a rájátszás mérkőzéseire is, ezért kérjük, a sárga B-betűvel jelzett székeket hagyják szabadon.
▶️ Ismét négy ponton mehetnek be a lelátóra azok, akik már jegyet váltottak, illetve bérlettel rendelkeznek. A négy belépési pont: egy-egy jobbra, illetve balra, valamint szemben kettő.
▶️A gyerekek a mérkőzés vége után bemehetnek a pályára dobálni. De kérjük – a biztonsági szolgálat kérésének megfelelően – a B- és a C-szektor közötti bejárón. Kérjük, a szülők a C-szektorban várjanak a gyermekeikre.
▶️Az emeleti lelátókat is nyitva lesznek.
▶️Az emeleten is üzemel a büfé.





























