Teher nélkül léphetünk pályára Pakson
Pakson, az Atomerőmű SE otthonában lépünk pályára vasárnap, 18 órától az NB I/A csoportos férfikosárlabda-bajnokság bronzpárharcának második mérkőzésén. Az első találkozót a mieink nyerték, 88–80-ra.
Az első találkozón kifejezetten jó teljesítményt nyújtottunk, pláne védekezésben. Harmincnyolc lepattanót szedtünk le, közte tizenegy támadót, s volt tíz szerzett labdánk is. összesen 25,05 percig vezettünk, míg a vendégek 7 perc 16 másodpercig.
– Egy igazán jó és rendkívül hullámzó mérkőzést játszottunk a Pakssal, hiszen hol az egyik, hol a másik fél tudott néhány pontos előnyt kialakítani – mondta Fehér Iván erőnléti edző. – Volt, amikor ellenfelünk lépett el 4-5-6 ponttal, majd sikerült visszakapaszkodnunk, aztán ismét fordult a helyzet. A végjátékban talán egy kicsit szerencsésebbek is voltunk, ugyanakkor sokat tettünk azért, hogy végül nálunk legyen az előny a párharcban.
A sűrű menetrend miatt jelenleg a regeneráció van a középpontban.
– Azok a játékosok, akik húsz vagy annál több percet töltöttek a pályán, elsősorban regenerációs munkát végeznek, míg a kevesebb játékidőt kapókat jobban be lehet vonni a teljes értékű edzésekbe – tette hozzá. – Ilyenkor már inkább a finomhangoláson van a hangsúly.
Vasárnap 18 órától következik a párharc második találkozója, amely előtt kedvező helyzetben vagyunk.
– A cél az, hogy a játékosok felszabadultan, teher nélkül lépjenek pályára – hangsúlyozta Fehér Iván. – A stáb és a csapat is mindent megtesz annak érdekében, hogy a lehető legjobb teljesítményt nyújtsa, és olyan helyzetbe kerüljünk a mérkőzés során, amely esélyt adhat a második összecsapás megnyerésére is.
Kosárlabda NB I/A – bronzpárharc, 1. meccs
Atomerőmű SE–Kometa-KVGY Kaposvári KK
Időpont: 2026.05.17., 18 óra
Helyszín: ASE Sportcsarnok
Élő közvetítés: hunbasket.tv (előfizetés szükséges)
Játékvezetők: Praksch Péter Árpád, Nagy Viktor, Dr. Popgyákunik Balázs
Jó, ha tudod!
▶️A hazai csapat 60 vendégjegyet biztosít
▶️Kizárólag online vehetnek jegyet a vendégszurkolók, a helyszínen nem
▶️ Jegyvásárlás 👉 https://tinyurl.com/53tu69fk
▶️Akik autóval jönnek, oldalt, a csarnok mellett tudnak parkolni és a vendégbejáraton, hátul, a szektorukhoz legközelebb tudnak belépni a sportcsarnokba. Nyilak jelzik a bejáratot.
▶️ Külön vendégbüfé és -mosdó is van a csarnokban.





























