Győzelem a Paks ellen: egy lépéssel közelebb a bronzéremhez
Nyolcpontos győzelmet arattunk a vendég paksi Atomerőmű SE ellen az NBI/A csoportos férfikosárlabda-bajnokság bronzcsatájának első meccsén. Az egyik fél harmadik sikeréig tartó párharc állása 1–0 ide.
Azzal mindenki tisztában volt, hogy a bajnokság ezen szakaszában már nincs könnyű mérkőzés, ezt bizonyította a csütörtök esti derbi is. Mert bár az első negyedben már vezettünk nyolc ponttal is, de az ASE két hármassal visszajött meccsbe, s nagy csata dúlt a pályán. A második negyedben is fej fej mellett haladt a két együttes, ha ez egyik oldalon jöttek a pontok, az ellenfél azonnal válaszolt. Külön csemege volt Jordan Brown és Edosomwan palánk(ok) alatti küzdelme. A két kiváló center húzta ekkor az együttese szekerét. A második tíz perc végén, ha csak egy ponttal is, de a vendégek vezettek.
A második félidőben sem adták alább a mérkőző felek, és hála a Somogyi bicskásoknak parádés volt a hangulat a Kaposvár Arénában. Kart karba öltve menetelt a két fél, az Atomerőmű SE ugyan egyszer ellépett öt egységgel, de hamar jött a válasz Darrion Trammelltől egy tripla formájában. A zárófelvonás – egészen a hajráig – szorosan alakult, a végén azonban jöttek a gyilkos triplák: az előbb már említett Darrion Trammelltől, Mylik Wilsontól és Rosics Urostól, közben Jordan Brown továbbra is úr volt a gyűrűk alatt. A legvégén aztán már igazi fiesztát rendeztek a szurkolóink, hiszen hiába faultoltak a paksi játékosok, nem remegett meg a mieink keze.
Ez a diadal ismét csapatmunka volt, hiszen mindenki hozzátette a magáét, amikor pályára került.
Kometa-KVGY Kaposvári KK–Atomerőmű SE 88–80 (27–25, 17–20, 20–18, 24–17)
Kaposvár Aréna, 1700 néző. V.: Benczur Tamás, Kapitány Gellért, Kovács Nimród János.
KOMETA-KVGY KAPOSVÁRI KK: Trammell 15/9, Wilson 15/6, Szőke Bálint 7, Rosics 6/6, Brown 19/3. Csere: Walker 16/9, Puska 3/3, Paár 5/3, Völgyi 2, Buzás. Edző: Dzunics Braniszlav.
ATOMERŐMŰ SE: Hawkins 9/9, Edwin 22, Benke, Eilingsfeld 15/9, Edosomwan 19. Csere: Révész 2, Bulett 5/3, Krivacsevics, Smith 8/6, Halmai D. Edző: Kosztasz Flevarakisz.
A párharc állása: 1–0 ide!





























