Megvan a 17. győzelem: nagy csatát nyertünk meg a DEAC ellen
Egy a végletekig kiélezett mérkőzést nyert meg a DEAC otthonában az NB I/A csoportos férfikosárlabda-bajnokság 25. fordulójában, s ezzel tett egy nagy lépést az alapszakasz harmadik helyének megszerzése felé a Kometa-KVGY Kaposvári KK. Ez volt együttesünk kilencedik idegenbeli, összességében pedig a 17. győzelme.
A találkozó, melyen Filipovity Péter és Tarján Izsák mellett Puska Bencére sem számíthatott a szakmai stáb, végig nagyon izgalmasan alakult, de a csapatunk ismét bebizonyította, sohasem adja fel, a végletekig küzd. A kezdősípszótól a lefújásig óriási csata zajlott a pályán, s bizony becsúszott egy-két hiba is. De gyönyörű jelenetekből sem volt hiány, Mylik Wilson és Anthony Walker zsákolásai, vagy éppen Rosics Uros félpályán túli triplája után szinte felrobbant a vendégszektor. Ez a siker is igazi csapatmunka volt, mindenki, aki pályára lépett, hozzátette a magáét.
Összesen tizennégyszer változott, melyik csapat vezetett, a legnagyobb különbség mindössze hét egység volt, a legtöbb egymás után szerzett pont hét, illetve kilenc volt. Ezek a számok is azt támasztották alá, óriási küzdelmet hozott az összecsapás.
A táborunk, a Somogyi Bicskások ismét kitett magáért, a szurkolóink vállalták a hosszú utat, s ismét hazai pályát teremtettek. Ahogy Dzunics Braniszlav az összecsapás után fogalmazott: „...hatalmas részt vállaltak ebből a sikerből.”
DEAC–Kometa-KVGY Kaposvári KK 78–83 (20–20, 22–22, 21–21, 15–20)
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok. Vezette: Földházi Tamás Péter, Horváth Csongor Béla, Sörlei Attila.
DEAC: Tyus 15/6, Mócsán 18/18, Wade 11/6, Kovács 1, Osztojics 15. Csere: Subotics 9/3, Flasár B. 3, Pongó M. 4/3, Hőgye P., Gáspár M. 2. Vezetőedző: Pethő Ákos.
Kometa-KVGY Kaposvári KK: Trammell 12/3, Wilson 16, Rosics 8/6, Szőke 7, Brown 20/3. Csere: Simon B., Walker 7/3, Paár 5/3, Völgyi 2, Buzás 6/6. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav, edzők: Szőke Balázs és Filipovics Gordan.
U21-es mérkőzés
DEAC U21–Kometa-KVGY Kaposvári KK U21 72–58 (19–10, 20–12, 16–15, 17–21)
Debrecen, Oláh Gábor utcai Sportcsarnok. Vezette: Rácz Bence, Kokas Sándor Zsolt, Oláh Donát.
Kometa-KVGY Kaposvári KK U21: Trombitás 2, Kreka 7/6, Bakai 4, Halmai Zs. 9/3, Gáspár 21/3. Csere: Schlichter, Látrányi, Gálos 10/3, Sághy 5/3. Edzők: Szőke Balázs és Filipovics Gordan.
A DEAC U21 legjobb dobói: Várszegi 24/18, Szafkó 12/6, Szász-veres 11/3.





























