Filipovity Péter volt a vezér: a paksi győzelem után irány a Magyar Kupa!
Filipovity Péter extraklasszis teljesítményének is köszönhetően bravúros győzelmet aratott a Kometa-KVGY Kaposvári KK az Atomerőmű SE otthonában. A mieink ezzel a bajnokság félidejében a negyedik helyen állnak a bajnokságban és készülhetnek a Magyar Kupára.
Buzás Bence, Puska Bence és Völgyi Marcell sérülés miatt nem lehetett ott a mérkőzésen, a keretbe két fiatal, Gáspár Benedek és Bakai Barnabás került be.
Az első három negyed forgatókönyve hasonlóan alakult, az elején elléptek a hazaiak, mi visszakapaszkodtunk. Filipovity Péter a hátán vitte a csapatot, és Jordan Brown is nagyon elkapta a fonalat, de Anthony Walker is mindig a lehető legjobbkor talált be. Az előny – a harmadik negyed legelejétől eltekintve – a paksiaknál volt.
Aztán jött a legendás negyedik felvonás, melyben annyiszor tett csodát már a csapatunk, s ezúttal sem volt ez másként. Az egész találkozón kiválóan teljesítő Filipovity Péter még egy lapáttal rátett, olyan extraklasszis teljesítményt nyújtott, hogy a lelátó vendégrészéről zúgott az „MVP! MVP!” Fokozatosan átvettük a játék irányítását, és olyan tempót diktáltunk támadásban, amire nem volt ellenszere a hazaiaknak.
Az utolsó percekben extázisban játszottak a mieink, Filipovity Péter mindenhol ott volt, ha kellett lepattanót szedett, ha kellett az ellenfél térfelén küzdött és harcolta ki a 2+1-eket, korlátlan úr volt mindkét palánk alatt. Végül 29 pontig, hét lepattanóig – közte három támadó – és két gólpasszig jutott, s összességében egészen elképesztő 36 VAL-lal zárt.
Jordan Brownnak ez volt az eddigi legjobb kaposvári teljesítménye, de Anthony Walker is oroszlánrészt vállalt ebből a nagyon fontos diadalból. Melyből mindenki kivette a részét, hiszen aki pályára lépett, szívét, lelkét kitette a parkettre. Darrion Trammell keze sem remegett meg, amikor óriási szükség volt rá, Uros Rosics és Szőke Bálint óriásit védekezett, Paár Márk döntő szituációban vágott be egy nagyon fontos hármast. Mylik Wilson kiosztott öt asszisztot és lekapott öt pattanót.
A találkozón ismét „fellépett” a hatodik játékosunk, a szurkolóink, akikre már teljesen elfogytak a jelzők. Hazai pályát teremtettek nekünk, amikor tizenhárommal vezetett az ASE, akkor is mellettünk voltak. Óriási hála járt nekik, nemcsak a szombati, hanem az egész szezonbeli támogatásukért. S amilyen ünneplést rendeztek a lefújás után, arról csak szuperlatívuszokban lehetett beszélni.
Atomerőmű SE–Kometa-KVGY Kaposvári KK 95–102 (25–24, 22–22, 32–26, 16–30)
Paks, ASE Sportcsarnok. Vezette: Praksch Péter Árpád, Major Ádám, Nagy Bence László.
Atomerőmű SE: Hicks 16/3, Edwin 12/3, Benke 18/6, Eilingsfeld 15/3, Edosomwan 14. Csere: Krivacevic, Bluiett 5/3, Révész 12/6, Halmai D. 3/3. Vezetőedző: Aleksandar Joncevski.
Kometa-KVGY Kaposvári KK: Trammell 13/6, Wilson 10, Filipovity 29/6, Rosics 5/3, Brown 18/6. Csere: Paár 3/3, Walker 19/6, Tarján 2, Szőke, Simon 3. Vezetőedző: Dzunics Braniszlav, edzők: Szőke Balázs, Filipovics Gordan.
Kipontozódott: Edosomwan a 36. percben.
Az ifjúsági mérkőzésen
Atomerőmű SE U21–Kometa-KVGY Kaposvári KK U21 105–86 (27–21, 29–30, 23–18, 26–17)
Paks, ASE Sportcsarnok. Vezette: Fodor Sándor Balázs, Domokos Bence, Nagy Viktor.
Kometa-KVGY Kaposvári KK: Trombitás 12, Bakai 11/3, Nagy B. 6, Halmai Zs. 15/9, Gáspár 16/3. Csere: Sághy 11/9, Látrányi 4, Gálos 2, Schlichter 4, Harsányi 5. Vezetőedző: Szőke Balázs, edző: Filipovics Gordan.
Az Atomerőmű SE U21 legjobb dobói: Géringer 38/15, Arnold 27/3, Nagy D. 22/9, Cohil 13.





























