Paksra utazunk az első kör utolsó meccsén
Szombaton, 18 órától az Atomerőmű SE otthonában lép pályára a Kometa-KVGY Kaposvári KK az NB I/A-csoportos férfikosárlabda-bajnokság 13. fordulójában, s ezzel lezárul az alapszakasz első fele.
A hazaiak – ahogy mi is – hét győzelemmel és öt vereséggel a bajnoki tabella negyedik helyén állnak. A hazai mérlegük 5–1, csak az SZTE-Szedeák tudott nyerni az ASE Sportcsarnokban. Meccsenként – átlagban – kicsit több mint 89 pontot dobnak és közel 86-ot kapnak. Irányítójuk, Tony Hicks a harmadik a gólpasszlistán, mérkőzésenként hét asszisztot oszt ki. Az amerikai karmester az eladott labdákat tekintve is „előkelő” helyen áll, egészen pontosan a harmadik.
A mieink az utóbbi három összecsapásukon diadalt arattak, az utolsó ötöt nézve pedig 4–1 a mérlegük. A Magyar Kupa-indulást nézve kedvező helyzetből várhatjuk az első kör utolsó fordulóját, így jó esély van rá, hogy újra ott lehessünk a serlegért folytatott küzdelemben. Erre legutóbb nyolc esztendővel ezelőtt, a 2016/2017-es szezonban volt példa, a Győrben rendezett megméretés negyeddöntőjében akkor a Szolnokkal csaptunk össze, és végül hosszabbítás után szenvedett vereséget a csapatunk.
– Úgy gondolom, hogy teljesen jó teljesítményt nyújtottunk eddig a szezon során – fogalmazott Filipovity Péter. – Fontos idegenbeli meccseket nyertünk meg, és emiatt állunk most a tabella elején. A Paks ellen egy kemény harcos meccsre számítok, hiszen a kupaszereplés miatt nekik is fontos lesz a találkozó.
Szurkolói információk
▶️Az U21-es mérkőzés 14.30 órakor kezdődik
▶️A hazai csapat 60 vendégjegyet biztosít
▶️Kizárólag online vehetnek jegyet a vendégszurkolók, a helyszínen nem
▶️ Jegyvásárlás 👉 https://tinyurl.com/rrac35ds
▶️Akik autóval jönnek, oldalt, a csarnok mellett tudnak parkolni és a vendégbejáraton, hátul, a szektorukhoz legközelebb tudnak belépni a sportcsarnokba. Nyilak jelzik a bejáratot.
▶️ Külön vendégbüfé és -mosdó is van a csarnokban.





























