Győzelmet ért a szenzációs negyedik negyed Sopronban
Nagyon fontos győzelmet aratott a Sopron KC otthonában a Kometa-KVGY Kaposvári KK az NB I/A-csoportos férfikosárlabda-bajnokság 11. fordulójában.
Alaposan bekezdtek a hazaiak, akik a harmadik percben már tízzel (13–3) vezettek, ám itt nem álltak meg, így Dzunics Braniszlav időt kért. Sajnos a védekezésünk és a támadásunk sem állt össze, rengeteg volt a hiba, Mylik Wilson pedig már két faultnál járt. Az akarattal nem volt gond, de a dobásaink kiperdültek a gyűrűből, és a passzaink sem voltak elég pontosak. A második negyedben nagyot fordult a játék képe. Filipovity Péter a hátára vette a csapatot, ráadásul Anthony Walker és Darrion Trammell is elkapta a fonalat, így ledolgoztuk a hátrányunkat, sőt a vezetést is átvettük. Luke Nelson triplájával azonban, ha csak egységnyivel is, de a hazaiak vonulhattak előnnyel a nagyszünetre.
A fordulás után nagy csata alakult ki a pályán; mindkét fél sokat hibázott, igazából egymás rontott helyzeteiből éltek a felek, ám a fór a soproniaknál volt. A harmadik etap végét jelentő dudaszó előtt Darrion Trammell eresztett el egy hármast, ám a labda némi gondolkodás után kiperdült a gyűrűből, így 58–61-ről vághattak neki a felek az utolsó felvonásnak. Melyet egy 10–0-s rohanással kezdtünk: Paár Márk triplájával egyenlítettünk, majd Darrion Trammell adta fel a játékszert Mylik Wilsonnak, aki elemi erővel húzta a gyűrűbe a labdát. Utóbbi egy labdaszerzés után ziccert dobott, ahogy Szőke Balázs is. Mylik Wilson újabb villanása után zúgott is a lelátó vendégeknek fenntartott részéről a tíz, tíz, tíz! Anthony Walker és Paár Márk is triplával jelentkezett, s innen már nem volt visszaút a hazaiaknak.
Sopron KC–Kometa-KVGY Kaposvári KK 73–86 (28–14, 16–29, 17–15, 12–28)
Novomatic Aréna, Sopron. Vezette: Cziffra Csaba, Minár László Balázs, Földesi Ádám.
Sopron KC: Thompson 19/9, Nelson 9/3, Kovács B. 8/6, Hajdu P., Struger 7. Csere: Meszlényi R. 14/3, Flasár Z. 4, Manjgafic 5/3, Takács K. 7/3, Keller B. Vezetőedző: Gasper Potocnik.
Kometa-KVGY Kaposvári KK: Trammell 9/6, Wilson 21/9, Rosics U., Filipovity P. 15, Brown 7. Csere: Walker 16/12, Tarján I., Paár M. 11/9, Szőke Bálint 4, Simon B. 3/3. Vezetőedző: Braniszlav Dzunics. Edzők: Filipovics Gordan, Szőke Balázs.
Kipontozódott: Brown a 38. percben.





























