Ivkovics Sztojan: Az elnökség úgy látta, most ez a döntés jó

FORRÁS: NEMZETISPORT.HU

Továbbra sem tudni, hogy az elmúlt napokban megnyert két Eb-selejtező volt-e Ivkovics Sztojan utolsó két meccse a magyar férfiválogatott élén, de a szakember nagyon büszke a játékosaira.

fotó: Koncz György, nso.hu

– Teljesen elégedett?

– Két győzelem után nyilvánvalóan nem is lehetek más! – mondta Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány, aki hat hónapos felmondási idejét tölti a férfiválogatott élén, miután a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége elfogadta januári lemondását. – Hat éve kaptunk ki legutóbb Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen Grúziában, azóta csak nyertünk, amióta én vagyok a kapitány, tizennégyből tizenkét Európa-bajnoki kvalifikációs összecsapás zárult a sikerünkkel. Persze ez lehet véletlen is...

– Bár a mostani sorozat talán a két legnehezebb mérkőzéssel indult, nem a levegőbe beszélt a rajt előtt, hogy ismét hatból hat győzelem a válogatott célja.

– Mindig ez a célunk. Én vállalom az arcom, amikor kitűzzük a célokat, és tudom a felelősségem is, a minket kritizáló hangos kisebbség viszont nem teszi meg ugyanezt. Nálunk mindenki tudja, mi az elvárás.

– Mégis extrém helyzetben futott neki a selejtezősorozatnak a csapat, hiszen a felmondási ideje alatt kell(ett) sikerre vinni a válogatottat. Nem tartott attól, hogy ez zavart okoz a fejekben?

– Az én olvasatomban ez nem extrém szituáció. Fontos tudni, hogy egy erős közösség jól reagál a különleges helyzetekre. Ha én a kaposvári szerepvállalásom előtt nem beszélgetek a játékosaimmal, lehet, árulásként élték volna meg, hogy leültem a Kaposvár kispadjára. Ők azonban pártolták, elfogadták a döntésem, ez azt jelenti, hogy a következmények után is velem vannak, és még erősebbek is leszünk. Azonban senkinek sem szabad az MKOSZ-re ellenségként tekintenie! A szövetség a meglévő szabályok szerint döntött, elvileg olyan határozatot kell hoznia, amely a legjobb a magyar kosárlabdának. Az elnökség úgy látta, most ez a döntés a jó. Ha folytatni akarják velem a munkát, akkor majd megkeresnek – és akkor majd nekem kell átgondolnom, szeretném-e folytatni. Sokan gondolták, hogy nagy belháború indul a magyar kosárlabdában, hiszen rombolni a legkönnyebb, de ez a válogatott itt marad, velem vagy nélkülem, mindegy. Nyolc évet kaptam a stábommal együtt, más kultúrából jöttem, tudom, tisztelnem kell ezt az időszakot, és mindent megtenni, hogy ne történhessen meg, ami előttünk volt. Romokat vettünk át, mindenki csak menekülni akart. Nem szabad azokra sztárokként tekinteni, akik elárulták a válogatottat! El kell fogadni, ha valaki lemondta a szereplést, de meg kell becsülni, akik viszont vállalták. Sohasem értettem, Magyarországon miért téma, ha valaki lemondja a válogatottságot. Nem kell ezért senkit sem bántani, de miért nem azokkal foglalkozunk, akik velünk tartottak?! Nézzék meg Horti Bálint vagy Tóth Norbert ukránok elleni teljesítményét, mert én emberfelettinek tartom! Nem tudom elképzelni, hogy azok közül, akik lemondták a válogatottságot, ilyen szívvel, odaadással, akarattal tudtak volna küzdeni abban a hat-nyolc percben, amit ők kaptak.

– Korábban azt mondta, a selejtező rendszere nem kedvez nekünk, mert az ellenfelek egyéniségek terén jobban állnak, a csapatjáték tökéletesítésére pedig nincs idő a mérkőzések előtt. Aztán most nyertünk kettőt. Mivel?

– Idézem a Nemzeti Sport szlovénok elleni mérkőzésről adott tudósítását: lehet, hogy én a világ legszerencsésebb edzője vagyok... Szerencsém volt Kaposváron, Pécsen, Kecskeméten, Szolnokon és itt is, lehet, hogy egy multicég fel is vesz engem kabalafigurának. A viccet félretéve: a legfőbb erényünk az egység. De nézzék csak meg a stábomat! Az első segítőm Pór Péter, aki az aktív magyar edzők között a legtöbb trófeát nyerte. A második Forray Gábor, aki évről évre sikeres Kecskeméten, de miattam sokan nem akarják elismerni. A sikerünkben óriási szerepe volt Váradi Kornélnak, aki csütörtökön elment Ausztriába, feltérképezte az ukránokat. Az erős személyiségű csapatvezetővel, Horváth Péterrel és a technikai vezető Plézer Gáborral kiegészülve olyan csapat dolgozik velem, amelyben bízhatok.

– Három napon belül két egylabdás meccset nyert meg a csapat. Mentálisan miként lehet ezekre a szituációkra felkészíteni a játékosokat?

– A nyári felkészüléseink eredménysorából látszik, hogy edzőmérkőzéseken alig-alig nyertünk. Én imádok hendikepből indulni, szeretem a fájdalmat, ebből építettem a karrierem. Semmit sem kaptam ingyen, de megtanultam, hogy jó közösségből a fájdalom azt váltja ki, hogy a következő mérkőzésen még inkább harcol. Nem biztos, hogy nyer, mert nem lehet mindig nyerni, viszont mindent kitesz a pályára. Szívós István mondta mindig, Isten ikszre játszik. Ha jót kapok, jót adok vissza, ha rosszat, akkor rosszat.

– Két győzelem után léteznie kellene egy víziónak a továbbiakra nézve, hiszen fél lábbal kint van a csapat az Európa-bajnokságon.

– Messze van még... Tartom, ha az osztrákok teljes csapattal állnak ki, jobbak, mint az ukránok. Nem lehet senkit alábecsülni. Itt válaszolnék azoknak, akik szerint azért juthatunk ki az Eb-re, mert 24-esre duzzasztották a létszámot: az előző kvalifikációs sorozatban hatból hat meccset nyertünk, talán azzal a 16-os mezőnybe is befértünk volna... Aztán a többlépcsős világbajnoki selejtezősorozat végén is Európa legjobb tizenhat együttese közé kerültünk. Ez a játékosok sikere, legalább őket becsüljük meg!

– Nyáron lejár a felmondási ideje, a folytatásról van elképzelése?

– Nehéz erre válaszolni. Aki ismer engem, tudja, hogy van, mégpedig a következő, majd pedig az esetleges hazai rendezésű, 2025-ös Európa-bajnokság lebeg a szemem előtt. Hogy velem vagy nélkülem, az már a magyar kosárlabda víziója kell, hogy legyen. Leraktuk az alapot, megkönnyítettük a helyzetünket és az utánunk következőkét, de nem Ivkovics Sztojan a legfontosabb, hanem a magyar kosárlabda és a válogatott.